Szakonyi Károly

Fotó: Nagy Erzsébet

Adáshiba - Pregitzer Fruzsina, Gáspár Tibor

Hogyan válnak izgalmassá kis magyar mindennapjaink, köztük kitüntetetten azon alkalmak, amikor összeül a szűk család egy ebédre, de a tévézésen, ugráltatáson, veszekedésen, kioktatáson, félreértésen, türelmetlenségen kívül más nem igen fordul meg? Például úgy, hogy az ember megnézni a nyíregyházi Adáshibát, amiben egy nem túl felderítő, de magával ragadó, élettel teli közeg lep el minket, és nem csak jót szórakozhatunk mások idiótaságán, vagy éppen a sajátunkon, de néha rájuk is csodálkozhatunk.

Imrus tizennyolcadik illetve tizenkilencedik születésnapja van, ezért Bódogéknál összeül a család egy ebédre. A színpadi események íve nem csak történetben, de érzetben is a családi ebédek rituáléját tükrözi: ideges készülődés az ebédhez („Miért nem jön már?”), közben tévézés („Azta, nézzétek!”), a tévézés egyébként is végigkíséri a délutánt („Nagyon magányos vagyok! Nézzétek, az ott Róma. Nem Firenze?”), aztán desszert (remek kis puncstorta), a sorozatra átjön a szomszéd („Hát tudják, amikor én még…”), majd beugrik az albérlő, hátha rendet tud tenni („Kelj fel és járj!”), a lánytestvér Vanda le is csap rá („Menjünk be a szobámba”), apuka nagyívű mondókákba kezd („A hagyomány, fiam, a mély érzelmek átadása”), a felsorolás szinte kifogyhatatlan.

Itt minden mondat, minden mozdulat iszonyatosan ismerős lehet mindenki számára, pontosan tudjuk, hogy ki, miről, miért beszél – persze csak ha észre akarjuk venni. A lehetőség megvan rá, hiszen annyira egyedien lettek kidolgozva a karakterek, amitől lendületet és életkedvet kap az előadás, így pedig kellemesen el tudunk nevetgélni az egyébként humoros, de humorában meglehetősen hátborzongató előadáson. Minden családtagnak külön élete, külön mentalitása és külön sérelme van, mindenkinek más és másképp a problémája, a vendégek pedig csak színesítik ezt. Ari-Nagy Barbara dramaturg nem csupán alaposan kitisztázta, hogy Szakonyi Károly drámájában az egyes személyek megszólalásainak hol van a helye, de összetett és részletes viszonyrendszert épített fel Keszég László rendezővel közösen.

Fotó: Nagy Erzsébet

Adáshiba - Nagyidai Gergő, Fridrik Noémi, Pregitzer Fruzsina

Így Gáspár Tibor családfője egy színes szürke szamár, akinek mindenről megvan a véleménye, bár halvány lila gőze sincs arról, hogy miről folyik a beszélgetés. Bódog mindent jobban tud, csak épp a körülötte élőket nem észleli, minden csak üres eszme és elv. Gáspár Bódogból pillanatokon belül feltűnési viszketegségben szereplő ripacsot varázsol, és remek érzékkel poentíroz figyelmes alakításával. Pregitzer Fruzsina kifáradt, a munkájáért nulla elismerést kapó, állandóan robotoló háziasszonya régi mély érzelmek utáni vágyra cserélte fel személyisége minden porcikáját. Bódogné, amikor épp figyel, aggódó édesanya, de hát mikor van neki ideje meg ereje ilyenekre? Szalma Noémi minden mondatában ott rejtőzik, hogy Vandában egykor mennyi akarás és elszántság volt arra, hogy kitörjön ebből a lehúzó közegből, csak rossz eszközökhöz nyúlt. A színésznő minden energiáját a magányos nő utolsó, még csábító leheleteibe fekteti, amelyek szépen lassan elsikkadnak, ahogyan értelmes gondolatai is. Dönci precízen halad az apja által kitaposott úton, látszólagos nagystílűsége és szorongásai szinte már hibátlanul kifejlődtek Nagyidai Gergő játékában, Fridrik Noémi Sacijával ideális látványpárt alkotnak, és a nő harsány hisztijei kíséretében remekül haladnak egymás meggyűlölése felé. Rák Zoltán Imrus naivitását, türelmetlen értetlenségét és időleges értelmességét hangsúlyozza, Tóth Károly Szűcs ura kellemesen és játékosan idegesítő személyiség, aki perverz módon órákra le tudja magát foglalni egy szembe ment porszemmel, vagy egy formás hátsó sejtelmes fogdosásával. Tóth Zoltán László megjelenésében és gesztusaiban is hittel átitatott, de az emberekkel kommunikálni képtelen Megváltó, aki már kijött a formából, csak szórja a csodákat, de igazából elképzelése sincs arról, hogy mire van szüksége a világnak.

Fotó: Nagy Erzsébet

Adáshiba - Gáspár Tibor, Nagyidai Gergő, Fridrik Noémi, Pregitzer Fruzsina, Tóth Károly

És igazából ki tudja ebben a stílus- és identitásficamos közegben? Cziegler Balázs színes, modernizáló falai a szocializmusból átlomtalanított bútorokkal változatosan és látványosan adják át ezt a teljes eltévelyedettséget. A díszlet a függönylerántás pillanatától kezdve szinte végig sugárzik a színpadon, élet van benne. Ahogyan Berzsenyi Krisztina színes stílusossággal ízléstelen ruháiban is, amik egyszerre tudnak vágykeltőek (Vanda), nyolcvanas évekbeliek (Saci), lepukkadtak (Szűcs úr) vagy teljesen szürkék lenni (Bódog).

Mészáros Péter háttérben munkáló csodaanimációi érzékletes giccsességgel példázzák, hogy itt már nem segít semmilyen csoda. A világ egyszerűen beállt a maga figyelmetlen megszokásaiba és túlélőreflexeibe. Az előadás bár csak finoman pedzegeti, hogy ez akár ma is történhet, a színészek magával ragadóan dolgoznak ezekért a felismerésekért, amiket bátran megtehetünk. És ha másért nem, egy ennyire magával ragadóan, könnyedén tragikus és szórakoztató előadásért érdemes ezeket észrevenni – nem biztos, hogy Gagrin a Holdon néz minket.

Nyulassy Attila