Komáromi Jókai Színház

Vaszary Gábor, Fényes Szabolcs, Szenes Iván

Az ördög nem alszik komédia · szórakoztató 

Vesztegzár a kastélyban

Fotó: Dömötör Ede

Az ördög nem alszik - Bandor Éva, Ollé Erik

Milyen nehéz is a szerelem! Mennyi kis piszlicsáré vargabetű kell ahhoz, hogy két ember egymásra találjon. Persze nem a legjobb hobbi kiszolgáltatni magunkat egy másik ember számára, de aztán valahogy csak eljutunk oda, hogy ezt nehéz megkerülni, és ha jól van megválasztva az a másik, akkor ez nem is olyan rossz dolog. A komáromi színház most könnyed túrát tesz eme közhelyesen kényes témakörben, ahol nincs semmi elaprózva: négy boldog pár jut el az megjátszott utálattól a virágzó szerelemig, amolyan operettes nagyvonalúsággal, és felettébb szórakoztatóan.

Sajnos ebből még az első húsz percben nem sok látszik, de a hosszúra nyúlt expozét – ahol megismerjük a kujonikus grófot, annak öntudatos unokaöccsét és ugyanazon tőről metszett, de igen csinos unokáját – már a gyors konfliktusteremtés váltja fel: a gróf – aki célja a két fiatal egymásba habarodtatása – megrendezi saját temetését, és végrendeletében úgy határoz, hogy a fiatalok csak akkor kapják meg a vagyont, ha a kastélyban összezárva maradnak egy hónapig, és betartják azokat a játékszabályokat, amikkel rendelkezett (pl. közös vacsora, kötelező együttlétek és menetrendszerű, vonakodásmenetes csókok). Ez már azután történik, hogy az évődés első szakasza úgy zárult le, hogy az egyik jobbra, a másik balra hagyta el lóhalálában a házat, gyűlölten mormolva magában a másik nevét. A játékszabályok azonban nem tiltják, hogy mást is lehessen a kastélyba hívni, így három-három barát és barátnő érkezik nagy terveket szőve a másik nemmel való leszámolásra. Még egy fontos szabály: aki hamarabb szegi meg a szabályokat, az nem kap egy fillért sem az örökségből.

Fotó: Dömötör Ede

Az ördög nem alszik

A nemek kibontakozó harcában persze kétségtelen, hogy ki fog először alul maradni, hiszen a gyerekes ostobaságokkal operáló férfibanda egy szempillantás alatt beadja a derekát a női csáberőnek, de hát nem is lehetne ez másképpen. A domina (Molnár Xénia), a femina (Holocsy Katalin), és a klerika (Bandor Éva), gyorsan behálózza a szendét (Bernáth Tamás), a maflát (Olasz István) és a macsót (Ollé Erik). A remek ensemble játékból kiemelkedik Molnár Xénia, aki még a túlzó drabalitásban is tökéletesen nő tud maradni, és Ollé Erik, aki néhány perc alatt nyíltszíni tapsig viszi a túlmozgásos műmájer nyugtatótúladagolását, majd az extrém méretű herékkel megáldott kakas illusztrációját. Ez a hatosfogat a színpadra álmodott vígjáték egyik pillére, és ezt a szerepét maximálisan be is tölti.

Fotó: Dömötör Ede

Az ördög nem alszik - Tar Renáta, Dráfi Mátyás, Hajdú László

A másik pillér Péter és Éva huzavonája, ami azonban a szélsőséges évődés, egymás folytonos kijátszása és átverése következtében egy pillanatra kegyetlen játékká, puszta lélektiprássá válik, és talán azzal kerüli az előadás leginkább, hogy egy remek estén kívül többet is adjon, hogy ezt a gonoszságig elvitt játékot egyszerűen meg nem történtté teszi, és hirtelen a kristálytiszta happy endben találjuk magunkat. Ettől eltekintve Tar Renáta és Hajdú László párosa frappánsan kiszámíthatatlan, és mindkettejük szava mögött a másiktól való félelem hallik ki. A bohózati vonalat Dráfi Mátyás szórakozott gróf Boroghy Gedeonja (ő akarja összeboronálni párt, és figyeli az eseményeket egy titkos szobából, mert ő ugye már papíron halott), illetve Tóth Tibor deklamáló, stílusosan ripacs Viktorja adja, akinek az a feladata, hogy eljátssza gróf Boroghy Gedeon szellemét. Hogy ebből hogy lesz bohózat? Úgy, hogy van olyan szereplőnk, aki az egyik inkognitóját ismeri, és van olyan, aki a másikét. De olyan nincs, aki mindkettőét…

Görög László rendező a zenés részekre jóval kevesebb hangsúlyt fektetett, mint a szereplőkre, a poénokra (Viktor mint kassai színész – tízpontos találat) és a gegekre, de van, ami pótolja ezt a kimaradt élményt. Például az, hogy hiába a 20. század eleji hangulat és miliő, senki nem próbál operettekből, és régifilmklisékből építkezni, így mindenki tartogat valamilyen meglepetést. Például Majorfalvi Bálint inasa eldobva minden inasallűrt egy jóravaló közalkalmazottat, és nem egy Hyppolit-variánst játszik, de Tar Renáta (Éva) sem lesz Kiss Manyi, ahogy Hajdú László (Péter) sem Jávor Pál, és Fabó Tibor (Gergely) sem Kabos Gyula, annál inkább bajtárs, és házsártos jó barát. Munkájuk még azt is képes elhitetni, hogy a „hülye” szónál degradálóbb és rondább szó még nem született a Földön – pedig ennél valószínűtlenebb vállalás talán nincs is egy színdarabban.

Fotó: Dömötör Ede

Az ördög nem alszik - Hajdú László, Tar Renáta, Dráfi Mátyás

Hogy a nemek harcát végül ki nyeri? Nyilván mindkettő, és bár ennek miértje kevésbé ölt testet a színpadon, a könnyed szórakozás nem lesz puszta felszín és porhintés, és ezt jól jelzi az is, hogy a tapsokat nem dalvégi mosttapsolj-koreográfiák vezérlik, hanem a gegeknek szólnak. Mert itt minden gegért és poénért meg lett dolgozva, a sikert nem a könnyebbik felénél fogta meg a társulat. De magabiztosan ragadta meg.

Zsedényi Balázs

KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Rakott krumpli

Fotó: Dömötör Ede

Prah - Mokos Attila

Egy férfi és egy nő. Hosszú ideje házasok. A nőnek nincs munkája, a férfi tartja el a családot. Két gyerekük van. Éppen kihúzzák valahogy a hó végéig. Néha nem sikerül – ekkor kölcsönkérnek, a Sanyi meg a Joli jó szívvel ad, kamatmentesen. (Csak később derül ki, hogy jó kamatra adták.) Jobb napnak számít, amikor kolbászos rakott krumpli készül a konyhában. Ismerős a helyzet? Sok tíz- és százezer, sőt sokmilliónyi embertársunk így éli mindennapjait. Hogy egy pesti bérházban, egy elővárosi házikóban vagy egy falusi viskóban – az mindegy. Itt és most Komáromban vagyunk, néhány kilométerre a magyar-szlovák határtól. Vagy a környékén. Itt és most a férj napközben zaklatottan hazatér. „Baj van.” Az asszony inkább mondja, mint kérdezi, nyújtott hangzói nem leplezik tájszólását. A férfi rá sem néz. Leül a konyhaasztalhoz. Nem tudja, hogy mondja el. A nő közben végigzongorázza a szóba jöhető megoldásokat. Kirúgtak. Bezárt a gyár. Megint nem kérdez, csak állít. A férfi bizonytalanul ránéz, és azt mondja: nyertem a lottón.

Hatszázmillió forint. 605 432 000 egészen pontosan. Hihetetlen. Hogy kerül a pb-gázpalack, a sámlin álló kistévé, a nagypapa fotelje és a jugó kakaósdoboz közelébe 605 432 000? A férfi pánikban van. Ellenőrzik a számokat a teletexten. És amikor megvan, amikor igen, ez az öt szám ott van a képernyőn, ugyanaz az öt, ami a kis fecnin, na, akkor egyetlen pillanat szabadság van. Asztal tetején ugrálás, a fregoli ledobása – hagyja a dagadt ruhát másra –, ugrálás és öröm.

Fotó: Dömötör Ede

Prah - Molnár Xénia, Mokos Attila

Alig néhány másodpercig. Hiszen: mi lesz ebből? Mi lesz a 605 432 000-rel? Szigetet venni. Vagy házat. Vagy házat a szigeten. Jugóba’. Vagy a városban. A gyerekek kint tanulhatnak. Dehát elfelejtenek magyarul. Miért, itt nem? És mi lesz velünk? Mi lesz, ha megtudják, hogy van pénzünk? Egyáltalán: mi van, ha más is nyert? Mi van, ha a gyerekek vérszemet kapnak, és elteszik a szülőket láb alól, hogy hozzáférjenek a vagyonhoz? De ezek nem is adják oda a pénzt. Egy fecni nem érhet annyit.

Anger Zsolt Prah-rendezésében egy hullámvasúton ülünk, egy olyanon, amelynek csak egyetlen csúcsa van, és onnan óriási a zuhanás. A felismerés valóságba ültetésének lehetetlensége. Az összes félelem és keserűség, amit egy kelet-európai ex-szocialista ex-kispolgár átélhet. A nyertes pozíciójának teljes ismeretlensége. Még a szele sem csapja meg a házaspárt a nyereménynek, máris csupa gond az élet – és csupa félelem. Az ismeretlentől való rettegés. A pénz csábító, csúf harmadikként furakodik a házasságba a feleség szemében. A férjnek pedig fogalma sincs arról, mit is tehetne azért, hogy a pénz eszköz legyen, ne maga a tartalom.

Fotó: Dömötör Ede

Prah - Molnár Xénia, Mokos Attila

A férfi és a nő világa eddig a bizalmatlanságra épült – amelyben ők ketten egymással kézen fogva álltak szemben mindenki mással. A 605 432 000 ezt rombolja szét. Önállóságot, szabadságot és felelősséget kér számon. Ők pedig erre képtelenek. A Varga Emese dramaturg által jócskán sűrített drámában a Spiró-mű a szocialista állam szocializálta társadalom életképtelensége válik tapinthatóvá, Anger Zsolt rendezése pedig szerethetően és érthetően, együtt érző humorral és erős iróniával hangsúlyozza az elveszett emberek komikumában rejlő tragédiát: az egyetlen lehetőség a továbbélésre az, hogy elégetik a szelvényt.

A szelvény, ami lehetőséget adna a kezükbe, a hamarosan bekövetkező tragédia, a hétköznapi normalitás felborításának démonikus eszközévé válik. Az eltorzult, megbénult tudat nem engedi felnőttnek lenni az embert. Az előadás világosan mutatja meg, mi történik akkor, amikor az ösztön-létre redukálódik az emberi öntudat, amikor az öngondoskodás csimborasszója a rakott krumpli készítése. Önvád és bűntudat, elveszettség és egyedüllét tragikus komédiáját adja elő Molnár Xénia és Mokos Attila duettje a színpadon. Teljesítményük óriási: érintésközelben teszik átélhetővé a groteszket. Minden mondatuk reakció – annyira élnek ebben a kvázi halott közegben, hogy a közönség velük együtt él, és éli át lehetetlen helyzetüket. Általuk nem két buta ember felesel egymással, hanem a társadalom determinálta közeget teljesen átjárva jutnak el közösen a konklúzióhoz.

Fotó: Dömötör Ede

Prah - Mokos Attila, Molnár Xénia

Az előadás különlegesen élő, egyszerre közvetlen és emberi, meleg, kedves, mégis igaz és szomorú, humoros és egyben tragikus igazság – nem a szereplőkről, hanem arról a történelmileg kialakult közegről, amiben itt, a Kárpát-medencében van szerencsénk létezni. A Spiró-dráma éppen ezt mutatja meg érzékletesen, és az, hogy az alkotók ezt a világot egyértelműen és kétségbevonhatatlanul megjelenítik, kívülről kritikusan, belülről megejtő szeretettel és magával ragadó humorral, kivételessé teszi a produkciót.

S miután a szelvény, minden rossz okozója elpusztul, a férfi és a nő ott folytatják békés és megérdemelten nyugodt életüket, ahol abbahagyták. Éppen megsült a rakott krumpli. Megkínálnak bennünket is, és bár remek illata van, nem kér senki. Azt a rakott krumplit esszük minden nap mi is.

Ugrai István