Elhunyt Seregi László, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Kossuth-díjas mesterművésze. A neves koreográfust pénteken este életének 83. évében érte a halál.

Seregi László

Seregi Lászlót a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

A Magyar Állami Operaház június 21-i, 22-i, 23-i és 24-i Rómeó és Júlia előadásait Seregi László emlékének ajánlja. A Magyar Nemzeti Balett volt balettigazgatója, karizmatikus alkotója emlékére az Operaház új évadában Seregi-Shakespeare hónapot tart: 2013 áprilisában mindhárom nagysikerű művét sorozatban játssza majd a dalszínház balettegyüttese.

Seregi László Budapesten született 1929. december 12-én. Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez. Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult.

Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd 1953-ban a Reggel a táborban című művét alkotta meg. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balettmesterként és koreográfusként tevékenykedett. Eleinte balettbetéteket készített operákba. A legsikeresebbek: Faust (1966), Tannhäuser (1967).

1968 az áttörés éve volt: hatalmas sikerrel mutatták be háromfelvonásos nagybalettjét, a Spartacust. 1970-ben megkoreografálta A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Ezután újabb sikeres, egész estés balettek következtek: Sylvia (1972), A cédrus (1975). 1978-ban egyfelvonásos balettjét, a Változatok egy gyermekdalra című művét mutatták be. 1977-től 1984-ig az Operaház balettigazgatója volt, majd 1985-től újból jelentős egész estés baletteket alkotott. Ekkor született Shakespeare-trilógiájának első darabja, a Rómeó és Júlia, majd 1989-ben a Szentivánéji álom, 1994-ben A makrancos Kata.

Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit a világ jelentős balettszínpadain (egyebek közt Moszkva, Róma, Prága, Bordeaux, Edinburgh, Köln, Leningrád, Kijev, Berlin, Monte Carlo, Bécs, Salzburg, Párizs, Torino, London, Zürich és Sydney színházaiban) bemutatták és műsoron tartják.

Seregi László 1980-ban kapott Kossuth-díjat, 1989-ben a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003) és Prima Primissima-díjas volt.

„Igazi, nagy reneszánsz művész volt, aki elsősorban a tánc, de a zene, a képzőművészet, az irodalom, a színház, a színpad területéről is páratlan tudást egyesített magában – mondta el az MTI-nek Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke. – Hogy könnyű volt-e vele együtt dolgozni? Erről csak azt mondhatom: nem – minthogy mindketten rendkívül igényesek voltunk. Egy élet munkája kötött össze bennünket, talán csak két alkalommal vesztünk össze, ami nem volt jelentős. Ha vitatkoztunk, az mindig a szent cél, az alkotás érdekében történt.”

„Nehéz most méltatni őt, mert ahogy mások, én is nagyon erősen a hír hatása alatt vagyok – válaszolt az MTI-nek Szirtes Tamás rendező -. Mi a Macskák premierje óta nagyon szoros barátságban voltunk, heti rendszerességgel beszéltünk. A magyar színházművészet legragyogóbb csillagának tartom Seregi Lászlót, mindent tudott a szakmáról. Univerzális tehetségének hasznát nemzedékek kamatoztatták.”

„Annak ellenére, hogy a pályámat balerinaként kezdtem, én elsősorban az embert veszítettem el, az egyedi teremtményt szeretném dicsérni – hangsúlyozta a Budapesten tartózkodó, Londonban élő színésznő, Nádasi Myrtill. – Édesanyám, Nádasi Marcella kedvenc növendéke volt. A táncosokat különlegesen szoros kapcsolat fűzi a mesterükhöz. Nos, Seregi László később, ha találkoztunk, az édesanyámat látta bennem, úgy szorongatta a kezemet, például a magyar balett londoni vendégjátékán. Csodálatra méltóan sokoldalú volt, érzékeny. Úgy vélem, hogy az ő Shakespeare-balettjei állnak a szellemüket tekintve a legközelebb az eredeti drámákhoz. Ő kibontotta szöveget, és lefordította a tánc nyelvére. Egy fix pont tűnt el vele az életemből.”

„Azt szokták mondani, hogy nincs nélkülözhetetlen ember. Seregi László azon kevesek egyike, aki pótolhatatlan, akit nem lehet elfelejteni, a művei nélkül meglenni a magyar táncművészetnek – mondta Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, több Seregi-darab főhőse -. A szerepeket a táncos testére kreálta, azt hiszem, nem véletlen, hogy külföldi együttesnek eredeti koreográfiát nem készített, ő együtt élt az operaház társulatával, vagy a Macskák szereplőivel. Nem véletlenül nyilatkozta Andrew Lloyd Webber, hogy Budapesten értettem meg, miért írtam meg a musicalt. Seregi koreográfiái a magyar kultúra olyan alapművei, amelyeket a következdő évtizedek sem fognak felülírni. Rómeó és Júliája a korhoz, a jelenhez szól, miközben a habzó reneszánsz világ is megjelenik a színen, próbafolyamata különösen emlékezetes számomra. A sikeres előadásoknak kitörően tudott örülni, ragaszkodott az elképzeléseihez, ezért néha a végsőkig elment, ma már tudom, csak így érdemes.”