Betyár, paraszt, pap, táncos boy és kardalos – Agárdy Gábor (1922–2006)

Az egyik leghosszabb életpályát bejárt színész. 68 éven keresztül koptatta a deszkákat, és filmes karrierje is több mint fél évszázados.

Már tizenöt évesen, 1937-ben fellépett szülővárosában, Szegeden, ahol nem sokkal később szerződést is kapott, mint „táncos boy és kardalos”. A színészmesterségét az Országos Színészegyesület iskolájában tanulta, ahol 1938-ban végzett. 1949 és 1952 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, később több fővárosi színházat járt meg. 1964 után a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, 2000-től ennek egyik jogutódja, a Pesti Magyar Színház színésze. 82 mozi- és tévéfilmben szerepelt, ezek közel felének főszereplője vagy fontosabb mellékszereplője volt.

Több nagysikerű magyar és külföldi rajzfilmhez, játékfilmhez adta a hangját. Ő volt például Renault kapitány magyar hangja Kertész MihályCasablancájában. Hangját a Rádiókabaré számos hangfelvételéről szinte mindenki ismeri. De rendezett is: három darabot vitt színpadra – köztük Tamási Áron Énekes madarát –; és egy egészen más területen, az ikonfestészetben is elismerést vívott ki magának.

Az örmény származású Agárdy Gábor már Magyarországon, Szegeden született, 1922. augusztus 2-án. Arányos és erős testalkata, enyhén darabos és harcias, ugyanakkor megnyerő és barátságos arca a legkülönfélébb szerepek eljátszásában volt segítségére. Könnyen bújt paraszt, pap, párttitkár, betyár, katona, nemes, cukrász, erdész, tanító szerepébe. Drámai szerepekben és vígjátékokban, színpadon és filmen egyaránt otthonosan érezte magát. Hamisítatlan mezítlábas paraszt volt a Csempészekben (1958, Máriássy Félix); '48-as betyár aSzegénylegényekben (1965, Jancsó Miklós), táncoslábú vándorcigány az Egri csillagokban (1968, r: Várkonyi Zoltán), intrikus az Egy magyar nábobban (1966, Várkonyi Zoltán), tanító az Én és a nagyapámban (1954, Gertler Viktor), és művészlelkű, idős katona A gyertyák csonkig égnek (2005, Iglódi István) című filmben.

Egyik legemlékezetesebb filmje a már említett Csempészek (1958), melyben a sugárzó Bara Margit partnere volt. Mihály egzisztenciális szorításban élő, kissé indulatos, de családjával törődő ember, egykori huszár, aki ha kell, elkapja a nagygazda megbokrosodott lovát. Kényszerből csempészkedik, ha nyílna rá lehetősége, tisztességes munkát vállalna. Többször próbálkozik is. Azonban még rákényszerül egy utolsó útra, ahol az idegenben, a kilátástalanságban rátalál a szerelem. Bátorsága abban is megmutatkozik, hogy tud a pillanatnak élni. A lakodalomban, ahová alkalmi vendégként keveredik, felizzik a levegő Mihály és Anyica között. Mihály megtáncoltatja Anyicát, és miután nem tudják elhárítani a háziak vendégszerető marasztalását, együtt töltik az éjszakát.

Felizzik köztük a levegő. Csempészek, 1958

Alkatilag könnyen társítható hozzá a kemény, végsőkig küzdő, intelligens magyar paraszt figurája. Nagyon meglepő volt számomra azonban, amikor egészen más szerepben is láttam őt. A Pár lépés a határ (1959, Keleti Márton) ideologikus és nem igazán átütő film. Itt egy katolikus papot alakít. Rövid a szerepe, és nem is rokonszenves, ahogyan az általa megformált pap viszonyul a rabokhoz, a megjelenése mégis nagyon szuggesztív. Agárdy teljesen átlényegült: csak egy szemüvegre, néhány finomkodó, arisztokratikus gesztusra, modoros papi hanghordozásra volt szüksége.

Legjellegzetesebb szerepe mégis a szűkszavú betyár-figura, akit aSzegénylegények (1965, Jancsó Miklós) képsorain látott a közönség. Az a Torma, aki harcolt 1848-ban, és szőrén üli meg a lovat, miközben karikásával a földre penderíti a szájhős Kabait; de akit becsületessége, jóhiszeműsége nem véd meg attól, hogy egy magyar szabadcsapat megszervezésének ígéretével a császáriak tőrbe ne csalják bajtársaival együtt.

Szőrén üli meg a lovat, miközben karikásával a földre penderíti a szájhős Kabait.Szegénylegények, 1965

Néha parodisztikus figurák megformálására is rávették. 1961-ben a fiatal Szinetár Miklós forgatott egy az akkori betyárromantikát kigúnyoló, meglehetősen rosszmájú, aránytalan elbeszélő szerkezetű és igénytelen bohózatot Délibáb minden mennyiségben címmel. Agárdy főszereplőként hozta magával korábbi (sőt, későbbi) filmjeinek betyáros hangulatát. Ő Angyal András, a jelentéktelen könyvelő, akinek Angyal Bandi, az egykori híres betyár az eszményképe, aki a külföldiek kedvéért e szerepbe bújva végülis kiábrándul a szenvedélyes magyarnótás és a lovat szőrén megülő betyárszerepből. 

Emlékezetes alakítása az Egri csillagok Sárközije. Alakítása – miként a cigány-kolónia ábrázolása is – kissé stilizált, tánca koreografált, mégis nagyon illik ebbe a kosztümös, népszerű történelmi filmbe. A mese, a jelmezek, a táj, és nem utolsósorban a színészek eladják az ilyen jeleneteket is. A drámai színész itt ténylegesen játszhatott, elővehette tizenéves kora óta gyakorolt tánctudását, színpadi és vígjátéki kelléktárát.

A mese, a jelmezek, a táj és a színészek eladják az ilyen jeleneteket is. Egri csillagok, 1968

Utolsó jelentős filmes szerepét Márai Sándor színpadra, majd filmre alkalmazott regényében, A gyertyák csonkig égnek-ben játszhatta el. A színpadi változatot és 2005-ben a filmet is Iglódi István rendezte. Agárdy itt Konrád, a művészlelkű egykori katona, aki 41 év után találkozik barátjával, iskolatársával, Henrik tábornokkal (Avar István). Megbeszélik a múltat, felidézik közös szerelmüket és azt, hogy mi történhetett volna, ha nem elég erős köztük a barátság.

„Sipos József producer, órákkal Agárdy halála után megrendülten mesélte, hogy súlyos betegen, áttétek okozta fájdalmakkal küzdve, napi 8 órás forgatáson állta a lámpák fényét, s a legyengült, elkí­nzott ember titkokat rejtő, óriás művésszé vedlett percek alatt, amint csattant a jelzés. Önnön sorsát, pályáját, emberi, színészi ars poeticáját összegezte a vásznon, mondhatni, üzenetét az utókornak. Akinek van szeme, láthatja, akinek van füle, hallhatja, mikért kell emberként élni, megmaradni.” (Magyar Nemzet, 2006. január 20.)

A gyertyák csonkig égnek Agárdy Gábor hattyúdalaként, pályájának összegző vallomásaként is felfogható tehát. A 37. Magyar Filmszemle életműdíját már nem vehette át, de odaítéléséről még értesült. Életében számtalan díjat, kitüntetést kapott. 2000-től hivatalosan a Nemzet Színésze volt – sokak szerint mindmáig az.

Ha valaki, akkor Agárdy Gábor megérdemli, hogy legfontosabb kitüntetéseinek teljes listáját felsoroljuk a Pesti Magyar Színház, az ő társulatának honlapja alapján:

Jászai Mari-díj 1958, 1962
Érdemes művész 1968
Kiváló művész 1980
Kossuth-díj 1985
A Nemzeti Színház örökös tagja 1989
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1995
Sík Ferenc-emlékgyűrű 1996
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában 1998
Jákó Vera-díj 1999
A Nemzet Színésze 2000
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal2002 
Budapest díszpolgára 2002
Pro Urbe, Szeged, 2004
Fót város díszpolgára, 2005
A 37. Magyar Filmszemle Életműdíja, 2006